Szégyenként éltem meg gyerekként…

2023. júl. 4. 14:21, Nincsenek hozzászólások

...de ma már példamutatásként megosztom veletek!

Nem tudom hogy Példaként szolgálhat-e a történetem/megélésem/tapasztalásaim nektek Drága Olvasóim, de annyi bizonyos, hogy mindig arra törekedtem és törekszem, hogy fejlesszem magam, és a hozzám forduló segítséget kérő embereket és a környezetemet. Az üzenetem csak annyi lenne a jelenlegi bejegyzésemmel, hogy

Merjetek beszélni a problémáitokról!
Merjétek megélni a rossz érzéseiteket is!
De ne azonosítsátok azokkal Önmagatokat!

Tehát, szeretném itt nyilvános körökben megosztani mindenkivel azt az élményemet, amelyet gyerekkoromban éltem meg anno.

Azért is, mert sokáig nem tudtam feldolgozni magamban és ha beszéltem is róla, stigmatizálva éreztem magam tőle. Teszem ezt azért, hogy példát mutassak embertársaimnak, hogy merjenek beszélni a lelki problémájukról, hogy ne érezzék szégyennek azt, ha probléma adódik az életükben, a családjukban, és ha beszélnek róla, bátran vállalják és mondják ki ami a szívüket nyomja.

Gyerekkoromban a szüleim sokat dolgoztak értünk a testvéremmel, és a sok munka miatt kevés idő jutott egymásra, a nyugodt odafordulásra, a problémák megbeszélésére. Ehelyett volt ordítozás, veszekedés sőt, még néha bántalmazásnak is voltam szemtanúja.

Apukám volt az, aki ilyenkor sokszor az alkoholba menekült, olyan szinten, hogy estére már vállalhatatlan volt a magatartása. Ilyenkor anyuval és a tesómmal elmenekültünk otthonról, mikor-hol aludtunk, hogy nyugodt körülmények között töltsük az éjszakát, és másnap iskolába mehessünk. Ilyenkor mindig a kabátom alá fogtam a cicámat, hogy őt is menekítsem otthonról, éppen oda, ahol mi is éjszakáztunk. Pont úgy, mint ahogy most az ukrajnai háborúból menekülők teszik azt a macskájukkal.

Nehéz volt megélni ezeket a helyzeteket, és még nehezebb volt ezzel a lelki állapottal úgy iskolába menni másnap, hogy tudtam, hogy nem mehet a tanulás rovására, és a többiek se lássanak belőle semmit. Így ment ez elég sokáig…(16 évig), aztán egy nap, édesapámhoz mentőt kellet hívni, ami egyenesen a pszichiátriára vitte. Így történt az, hogy mire főiskolás lettem, azt is meg kellett élnem, hogy apukám pszichiátriai beteg lett.

A veszekedések, az ordítozások, a bántalmazások már elmaradtak, de lettek helyette reggelekig tartó olyan súlyos pszichiátriai tünetek és ezzel járó hangulat és személyiségzavarok apu részéről, hogy amikor tehettem, inkább már haza se mentem a koliból. Fiatal felnőttként már sok mindent megértettem ebből, de a szégyen akkor is ott volt bennem, amit nehéz volt levetkőznöm.

Nem mertem, és nem is akartam erről beszélni senkinek, magamban tartottam, feszített, ambivalenciát okozva saját magamban, ami sokszor volt gátja normális életem folyásának.

Harag és düh volt bennem, neheztelés apámra, és mélyen szégyent éreztem magamban. Megbocsájthatatlan volt számomra mindez.

Azóta már eltelt újabb 20 év, túl vagyok egy hosszú önismereti utazáson, feldolgoztam, hogy mi, miért történt velem úgy ahogy. Megértettem, hogy ez nem rólam szólt, nem miattam volt, én csak a megélője, az áldozata voltam a körülményeknek, és amit tehetek az az, hogy feldolgozom az ebből fakadó traumákat, beszélek róla nyíltan, őszintén.

(Apum közben megöregedett, ezzel együtt sokat változott az állapota is, már csak egy-két gyógyszert szed, és a tesómékkal élve a kerti munka jelenti neki a rehabilitációt.)

A történetem Medgyesi-Horváth Katát is megihlette( köszönöm még egyszer neki!), aki a Mosonmagyaróvár Tv, és a FŐ a NŐ műsorvezetője, akivel készült egy riport is is., amit itt tudtok megnézni:

Fő a Nő!

Összegzésül, kedveseim, tehát emberi dolog az, ha az életünkben nem mennek mindig jól a dolgok, és emiatt fáradtnak érezzük magunkat, vagy éppen szomorúnak, dühösnek, hisztisnek, vagy éppen szégyent érzünk, netán boldogtalanságot, elégedetlenséget.

Ezek mind az érzéseink, jogunk van az érzéseinkhez, így a rossz érzésekhez is!

Ettől még nem vagyunk rosszabb emberek, vagy gyengébbek vagy értéktelenebbek másoktól!

SŐT! az aki fel meri vállalni Önmagát nem csak amikor sikerekben jár, és majd ki csattan a boldogságtól, hanem azzal együtt, hogy EMBERként vannak rossz napjai, érzései, gondolatai az Normális és Erős és Egészséges ember!

Mond el te is a történetedet!

Bontsuk le együtt a stigma fellegvárát, és beszéljünk a problémákról!

Csak ez az egyetlen út a gyógyuláshoz, a változáshoz!

Nekem már sikerült!

Szégyenként éltem meg gyerekként…

Nincsenek hozzászólások

Válasz

Hozzon létre weboldalt vagy webáruházat a Mozello segítségével.